A kormány támogatja a mikrocégek energetikai költségeit
Az intézkedés célja, hogy a kisvállalkozások tudjanak működni, és az üzleti modelljüket ne rongálja az energiaválság – mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter.
Az intézkedés célja, hogy a kisvállalkozások tudjanak működni, és az üzleti modelljüket ne rongálja az energiaválság – mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter.

Megépül az új szigetszentmiklósi iskola, a beruházáshoz a kormány biztosítja a forrást.

Az érvényes szerződés alapján a már megfizetett bérleti díjakat a bérbeadó köteles a bérlőnek visszafizetni a jövő hónap közepéig.

Háromszázmillió forintos kormányzati támogatással, félmilliárd forintból több mint százszemélyes munkásszállót alakítanak ki Egerben – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a megyeszékhely polgármestere.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A Nemzeti Tömörülés politikusai a legnépszerűbbek Franciaországban.

A konfliktus lezárása a cél.

Itt vannak a részletek.

A közlekedéstől az utazáson át egészen a nyugdíjasok mindennapjait érintő kérdésekig terjedt olvasóink érdeklődése júliusban.

A következő napok legnépszerűbb sporteseményén megismétlődhetnek a tavalyi izgalmak.

A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.