Másfél millió hektárnyi terület égett le Pantanal térségében
A tüzek terjedését elősegíti a rendkívüli szárazság, amely 47 év óta a legsúlyosabb a térségben.
A tüzek terjedését elősegíti a rendkívüli szárazság, amely 47 év óta a legsúlyosabb a térségben.

A folyami eredetű műanyagszennyezettség 88-95%-a mindössze 10 folyóból származik.

Idén már eddig több tűz lángolt a brazíliai Pantanal területén, mint 2018-ban és 2019-ben összesen.

Külföldön a közösségi finanszírozásban van szerepe a konstrukciónak.
A Covid–19 háttérbe szorított egy olyan hírt is, ami egy átlagos uborkaszezonban vezető helyre kívánkozott volna.

A kormány tízmilliárd forintot biztosít az egyes műanyagtermékeket helyettesítő készítmények gyártására.

Magyarországon évente fejenként 68 kilogramm élelmiszert dobnak ki a szemetesbe.
Építkezésre és az élővilágra káros árvízvédelmi rendszerre semmi szükség a Hajógyári-szigeten – mondta Fürjes Balázs.
Az egyszer használatos szájmaszkok és a gumikesztyűk nagy kárt okozhatnak a környezetünknek.
Az éves nettó erdőveszteség 2010-2020 között, 3,9 millió hektárt tett ki a térségben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.