A nagy afrikai fal

A Szahara egyre nagyobb területet hódít el. A megasivatag déli szélén a nemrég még zöldellő vidékek mára lakhatatlan tájjá változtak. Hogy megállítsák a folyamatot, 2007-ben ambiciózus terv indult: 7700 kilométer hosszú, 15 kilométer széles erdősávot­ akarnak létrehozni Afrika keleti és nyugati partja között.

Tanóra Burkina Faso északi vidékén. Nem könnyű az elszámoltatás Fotó: Giles Clarke Forrás: Getty Images

A Szaharától délre fekvő félsivatagos terület, a Száhel-övezet Szenegáltól Szudánig szeli át Afrikát. Ez a vidék átmenet a Szahara sivataga, illetve a csapadékosabb szavanna között. A XX. században a népesség ugrásszerű növekedése miatt – 1950-ben harmincmillióan, ma 135 millióan élnek ott – egyre jobban lepusztult a természet, az élővilágot ért csapást a klímaváltozás tovább súlyosbította. E kettő eredményeként felgyorsult az elsivatagosodás. A fákat építési anyagnak vagy tűzifának dolgozták fel, helyüket mezőgazdasági növények vették át, míg a füves területeket a növekvő állatállomány legelte le. A csapadék és a szél azonban elhordta a termékeny réteget a talajról, így annak jelentős része művelhetetlenné vált.

Fél évszázad alatt a Szahara mintegy száz kilométert húzódott délre. A változások – ahogy azt Varga Márton a Hadtudomány című lapban összefoglalta – az 1970-es években kezelhetetlen problémákhoz vezettek. A hosszan tartó szárazság (1972-ben például sok helyen egyáltalán nem esett eső) hatására a szarvasmarha-állomány ötven–hetven százaléka elpusztult. Az éhínség és a betegségek 1973-ban körülbelül százezer ember halálát okozták. Az 1980-as években a szárazság annak ellenére tovább súlyosbodott, hogy egyes kormányok erdőtelepítésbe kezdtek, az elültetett fák legalább nyolcvan százaléka azonban kiszáradt.

Az egyes országokban megálmodott területmentő koncepciók nem hoztak látványos eredményeket, ezért az érintett államok úgy döntöttek, összehangolják erőfeszítéseiket. Ennek eredménye a Nagy zöld fal (Great Green Wall) néven ismert terv, amelynek lényege, hogy 15 kilométer széles erdősávot hoznak létre 7700 kilométer hosszan, azaz a teljes kontinenst átszelve Szenegáltól Szudánig, hogy összesen 115 ezer négyzetkilométernyi területet kizöldítsenek. Az Afrikai Unió által indított kezdeményezés célja a kontinens leromlott tájainak helyreállítása mellett sok tízmillió ember életének javítása a világ egyik legszegényebb régiójában. A célok között szerepel az erdőtelepítés mellett – ami 250 millió tonna szenet vonna ki a légkörből – tízmillió zöldmunkahely létesítése is. Etiópiában például 15 millió hektárnyi területet szeretnének helyreállítani, Szenegálban 11,4 millió fát ültetnének el, míg Nigériában ötmillió hektárnyi elsivatagosodott területet tennének újra termővé, és nem mellesleg húszezer munkahelyet hoznának létre.

Tanóra Burkina Faso északi vidékén. Nem könnyű az elszámoltatás
Fotó: Getty Images

Ám a 2007-ben indult fejlesztés az évek folyamán jelentősen átalakult. A kritikusok szerint az ötlet nemcsak kivitelezhetetlen, hanem híján van a racionalitásnak is, mivel az erdősáv számára kiszemelt vidék számtalan helyen lakatlan, így az elültetett fák és más növények gondozás hiányában hamar elpusztulnának. Ma már nem végtelen hosszú erdősávról beszélnek, hanem sok kisebb zöldterület láncolatával érnék el a célt – a Szahara nyomulásának megállítását. A kezdés óta eltelt 13 évben azért jelentős eredményeket is elértek, de messze nem tartanak ott, ahol tartani szerettek volna. Az eddig befektetett több mint kétszázmillió dollárból a tervezett terület mindössze négy százalékát, azaz négymillió hektárnyi területet zöldítettek újra. A 2030-as cél eléréséhez ennek a területnek több mint kétszeresét kellene évente helyreállítani, évi 4,3 milliárd dolláros költséggel. Jogos a kérdés: hol ez a pénz?

A részeredmények országonként rendkívül változatosak. Etiópia, amely a régióban a legkorábban kezdte meg az erdőtelepítést, állítólag 5,5 milliárd palántát ültetett. Burkina Faso ellenben mindössze 16,6 milliót, Csád pedig 1,1 milliót, miközben mindkét nemzet jelentős pénzügyi támogatást kapott a projekthez. Nagy probléma a monitorozás. Az egyes országok papíron látványos adatokat adnak meg, de kétséges, hogy például a Szenegálban ültetett 12 méteres fák közül hány zöldell a kiültetés után néhány hónappal…

A Nagy zöld fal első, néhány nappal ezelőtt közzétett átfogó állapotjelentése tehát vegyes képet fest. Ahogy ilyenkor lenni szokott – olvasható a Theguardian.com portálon –, most is azzal magyarázkodnak az érintettek, hogy több pénz, nagyobb technikai támogatás és szigorúbb ellenőrzés kellene ahhoz, hogy az induláskor megálmodott számú fát és egyéb növényt a megadott határidőig elültethessék – állítják a program eredményeit bemutató tanulmány szerzői.

– A Nagy zöld fal új világcsoda – mondta az optimista Amina Mohammed, az ENSZ főtitkárhelyettese, aki szerint, ha a természetért dolgozunk, nem pedig ellene, fenntarthatóbb és igazságosabb jövőt építhetünk.

A Nagy zöld fal sikere Európa érdeke is, hiszen a régió élhetőbbé tételével csökken a migrációs kényszer. Ha helyben is lehet élni, mert művelhető a terület, van víz és elegendő élelmiszer, az Európára nehezedő nyomás is kisebb lesz.