Áder János: A klímacélok eléréséhez szükség van az atomenergiára
Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, akkor vissza kell szorítani a fosszilis erőművek működését – mondta a köztársasági elnök Pakson.
Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, akkor vissza kell szorítani a fosszilis erőművek működését – mondta a köztársasági elnök Pakson.

A főpolgármester alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat hozna létre Budapesten, ami a kijelölt területeken a gépjárművek nagy részének kitiltását jelentené.

Balczó Bertalan kiemelte, hogy az alaptérkép többek között illeszkedik az európai szintű ökoszisztéma térképhez, illetve alapot ad az ökoszisztéma-szolgáltatások becsléséhez.
A Vidékfejlesztési programban 12 felhívással mintegy 106 milliárd forintnyi támogatást biztosít az Agrárminisztérium (AM) az erdőgazdálkodás számára.
A Balaton partvonalának új szabályozásánál az a cél, hogy a környezetvédelem és a tájrendezés komoly szerepet kapjon, a Balaton-part mintegy 30 méteres sávban szabadon maradhasson – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró hétfőn, az M1 aktuáli
Budapesti konferenciájukat követően közös nyilatkozatban foglalták össze a közlekedés fenntarthatóságával, a járműipar átalakulásával kapcsolatos észrevételeiket és elvárásaikat a V4-országok autós szövetségei.
Magyarország élen jár az elektromobilitás fejlesztésében, jelenleg már 672 töltőállomás működik országszerte, és több mint 14 ezer zöld rendszámos autó közlekedik az utakon.
49 köznevelési intézmény az idén először nyerte el, miközben 140 megújította az Ökoiskola címet, és 52 intézmény lett Örökös Ökoiskola.
Az együttműködés keretében Cipruson korszerű, webalapú magyar szoftveres megoldást vesznek át a mezőgazdasági adatszolgáltatásra.
A kérdés az, miként lehet megelőzni a válságot ott, ahol erre még van lehetőség, és hogyan lehet alkalmazkodni ott, ahol a vízválság már beköszöntött – hangsúlyozta az államfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt a karácsonyi szünetben sem talált magára tematikusan.

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

Budáról érkezett.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.