Megmozdult az ország a segítőkért
Jelentkeztek már pizzériák, amelyek ingyen szállítanának, autókölcsönző, amely az egyik kis fogyasztású hibrid autóját ajánlja fel egy hónap használatra egészségügyben dolgozóknak.
Jelentkeztek már pizzériák, amelyek ingyen szállítanának, autókölcsönző, amely az egyik kis fogyasztású hibrid autóját ajánlja fel egy hónap használatra egészségügyben dolgozóknak.
A Helsinki Bizottság szerint a veszélyhelyzetben sem korlátozható az ártatlanság vélelme, és senki sem küldhető vissza olyan helyre, amely számára „életveszélyes” lehet.
Az elmúlt huszonnégy órában 427-tel 3405-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma összesen 41 03
A munkanélküli hivatal szerint két nap alatt 49 ezren vesztették el az állásukat csak a hét elején.
A válogatók kivételével minden versenyt törölt május 31-ig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a koronavírus-járvány miatt csütörtökön.
A járványhelyzet egyes problémákat más megvilágításba helyez, és új lehetőségeket is teremt.
Különvonatokkal szállítják Ukrajnába a német-lengyel határon rekedt, a koronavírus-járvány miatt hazaigyekvő ukránok ezreit – jelentette be a lengyel elnök csütörtökön. Románia rendeletben rögzítette, hogy akár 15 évre is börtönbe kerülhet az, aki a karan
Spanyolország és Olaszország túl sokáig engedte a koronavírus terjedését, míg a lengyel és magyar hatóságok egy nagyon felelősségteljes megközelítést választottak még a járvány elején.
A koronavírus-fertőzésben Olaszországban meghalt betegek átlagéletkora 79,5 év, az elhunytak 70 százaléka férfi – közölte szerdán az olasz Egészségügyi Intézet (Istituto di Superiore di Sanitá, ISS), amely rendszeresen tesz közzé statisztikai adatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Ossian frontembere a szellemi és jellemi örökség ápolása iránti elkötelezettségével érdemelte ki a címet.
Irán politikai vezetésének van oka a félelemre.
Egyesével feljelentik az életellenes kommentelőket.
Teherán nem tér vissza a tárgyalásokhoz, ha Izrael nem állítja le a június 13-án megkezdett támadásokat.
Benedek Mór Olaszország ellen szerzett felejthetetlen gólt, mégsem ő lett a hős.
Olyan volt, mintha kitépték volna az egyik végtagját.
A MATE Kaposvári Campusán személyesen számoltak be a résztvevők, miért is tartják fontosnak a város és az egyetem közötti példás együttműködést.
Benedek Mór Olaszország ellen szerzett felejthetetlen gólt, mégsem ő lett a hős.
Olyan volt, mintha kitépték volna az egyik végtagját.
A MATE Kaposvári Campusán személyesen számoltak be a résztvevők, miért is tartják fontosnak a város és az egyetem közötti példás együttműködést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.