Montenegró már nem tekinthető koronavírus-mentes övezetnek
A nyugat-balkáni országban több mint egy hónap után regisztráltak ismét fertőzöttet.
A nyugat-balkáni országban több mint egy hónap után regisztráltak ismét fertőzöttet.

A külföldre utazók mindenképpen kössenek utasbiztosítást, ha baj van, helyben kérjenek orvosi segítséget.

Az elmúlt ötven évben csaknem száznegyven hasonló faji zavargást élt már át Amerika.
A Pesti úti idősotthonban 52 főre nőtt az elhunytak száma.

Két napot ülésezik az Országgyűlés a héten.
A SARS–CoV–2 vírus okozta Covid–19 nevű betegség eddig az Egyesült Államokat sújtja a leginkább.
A járvány által legkevésbé sújtott üdülőhelyekre július elejétől visszatérhetnek a külföldi turisták.
A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig 30 perc áll rendelkezésre.
A dél-koreai üzletemberek a karantén ideje alatt is beléphettek az országba.

A mozgásunkat, hőmérsékletünket figyelő iroda személyes adatainkért cserébe óvna a járvány terjedésétől.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.

Turi Attila a makoveczi örökségről és őseink szellemiségének továbbviteléről.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.