A Magyar Honvédség fontos szerepet vállal a munkahelyteremtésben
A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével hoznak létre új munkahelyeket.
A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével hoznak létre új munkahelyeket.

Az ott dolgozók áldozatos munkájának köszönhetően a vírus nem jutott be az intézményekbe.
A baloldal újra Brüsszelben jelentgette fel Magyarországot, álhíreket gyártott és dudálgatott.
A páratartalomnak is hatása van a járványra, de persze ezek önmagukban még nem állítják meg a járványt.
Magyarország azon országok közé tartozik, melyek a legjobb védettséget élvezték a koronavírus-járvánnyal szemben.

A főpolgármester „tökörészésként” aposztrofálta a kormány körültekintését a budapesti nyitással kapcsolatban.

Soros György és társai minden válságot arra használnának fel, hogy még nagyobbat szakítsanak.

A szervezők remélik, hogy a késő őszi időpontig a járványveszély elmúlik.
Henry Kissinger a történelem egyik legsikeresebb és legvitatottabb egyénisége a koronavírus kapcsán írt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.