Meghaladta a kilencezret a járvány áldozatainak száma Belgiumban
Huszonnégy óra leforgása alatt 46 ember vesztette életét a fertőzésben, 24-en közülük idősek otthonában.
Huszonnégy óra leforgása alatt 46 ember vesztette életét a fertőzésben, 24-en közülük idősek otthonában.

A négy orvosi egyetem kutatása azt támasztja alá: a kormány igenis jól kezelte a járványt.

Vajon milyen túlzott eredményességi eljárást fognak indítani ellenünk az Európai Unióban?

Nyolcvanezer kereskedő várta az enyhítéseket, az év második felére visszaerősödhet a piac.

A szlovák hatóságok szombat este cáfolták, hogy az osztrák-szlovák határ megnyitására készülnének.
A járvány miatt leálló légiforgalom okán a kanadai állatkert nem tudja beszerezni a szükséges bambuszt.

A globalizáció és szabadkereskedelem tartós akadályoztatásával Németország a folyamat vesztesévé válhat.
A számítások szerint majdnem négyszázezer alkalmazott nem fog tudni azonnal visszatérni dolgozni.
María Branyasnak enyhe tünetei voltak, kórházba sem kellett mennie – közölte a La Vanguardia.

A katolikus egyházfő vasárnapi beszédét utoljára közvetítette interneten a Vatikán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Megérkezett a miniszterelnök ajándéka a vácrátóti kisfiúhoz.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.