Több millió ember akar majd elindulni Európa felé
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a migrációs folyamatokat is gyorsíthatja a líbiai feszültség.
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a migrációs folyamatokat is gyorsíthatja a líbiai feszültség.

Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott – a polgárőrség modern hazafiságot jelent.

Eredményesen küzdöttünk a járvány ellen, így újraindulhat az élet az ország egész területén.

Sophie Wilmès látogatása kudarcosra sikerült, a személyzet hátat fordított a miniszterelnöknek.

Nem csak az otthoni munkában, a visszarendeződésben is a digitalizáció a kulcs.

A COVID-19 vírus okozta betegségből felgyógyultak száma immár meghaladta az 1,6 milliót.

Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg, 1396-an viszont már gyógyultan távoztak a kórházból.

Farkas Örs komikusnak nevezte Karácsony üzenetét, miszerint a kormány ne vegye félvállról a védekezést.

Az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói térhetnek vissza a tantermekbe.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.