Ősztől kötelező lesz a bárányhimlő elleni oltás
Az 1,3 milliárd forintból megvalósuló program nemcsak azért jelentős, mert súlyos szövődményei lehetnek a bárányhimlőnek, hanem azért is, mert a bejelentett fertőző betegségek felét adja.
Az 1,3 milliárd forintból megvalósuló program nemcsak azért jelentős, mert súlyos szövődményei lehetnek a bárányhimlőnek, hanem azért is, mert a bejelentett fertőző betegségek felét adja.
Szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni – jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.
Kézzelfogható bizonyíték van arra, hogy vannak olyan elkötelezett pártfogói az ENSZ migrációs csomagjának, akik azt jogilag kötelezővé akarják tenni – jelentette ki a miniszter.
Az ENSZ decemberben elfogadott migrációs paktuma többek között leszögezte, hogy a bevándorlók előtt sehol sem lehet lezárni a határokat, és mindenhol a helyiekkel azonos ellátást kell kapniuk.
Bizonyos jogszabályokra hivatkozva, kötelező jelleggel tekintenének az ENSZ globális paktumában megfogalmazott irányelvekre – mondta Deák Dániel.
A magyar kormány nevében az igazságügyi miniszter fordult az Ab-hoz, indítványában alkotmányértelmezést kért az alaptörvény és az EU jogának viszonyáról.
A brüsszeli bevándorláspárti politikusok bújtatott jogalkotással próbálják kötelezővé tenni az ENSZ globális migrációs csomagját – mondta Menczer Tamás államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szél sem lesz túl kellemes.
Ítélet született a brutális tragédia ügyében.
Közleményt adott ki a katasztrófavédelem.
A miniszterelnök-helyettes leszögezte, Zsolti bácsi a baloldal politikai terméke.
A miniszterelnök a budapesti békecsúcsról posztolt közösségi oldalán.
Folynak a budapesti békecsúcs előkészületei.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök jó kapcsolata Orbán Viktorral hozzájárult ahhoz, hogy Budapestet választották a csúcstalálkozó helyszínéül. Erről beszélt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
A koppányi aga testamentuma színpadi ősbemutatóját tartották meg hétvégén
Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.
"Every pro-war European leader must leave," stated the MEP for Fidesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.