Végváriak közt a legigazibb
Majdnem teljesen mindegy, hogy ez tetszik-e a közönségnek vagy nem – mondta utolsó interjúban Kátai Zoltán
Majdnem teljesen mindegy, hogy ez tetszik-e a közönségnek vagy nem – mondta utolsó interjúban Kátai Zoltán

Kovács Andrea vasárnap megjavította az 50 kilométeres gyaloglás országos csúcsát.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Az ukránok és az amerikaiak eközben újabb tárgyaláson vannak túl.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Egyetlen vállalatban összpontosítja földgáz- és villamosenergia-nagykereskedelmi tevékenységét november elsejétől az MVM-csoport.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.