Tovább bővítik a bölcsődei férőhelyeket
Kétszer annyi településen van bölcsőde, mint 2010-ben volt – mondta el a miniszteri biztos.
Kétszer annyi településen van bölcsőde, mint 2010-ben volt – mondta el a miniszteri biztos.

A bölcsődei ügyekért felelős miniszteri biztos szerint fontos, hogy a fiataloknak vonzóvá tegyék a kisgyermeknevelői hivatást, mert a kollégák többsége már a pályája második felében jár.

Kovácsné Bárány Ildikó elmondta, hogy a kormány családpolitikájának egyik alappillére a munka és a család egyensúlyának megteremtése, a családbarát társadalom kiépítése.

Fontos, hogy a szülők megfelelő bölcsődébe tudják vinni gyermekeiket, ahol megfelelő szaktudással rendelkező szakember vigyáz rájuk – közölte Kovácsné Bárány Ildikó.
A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztost nevezett ki Kásler Miklós Kovácsné Bárány Ildikó személyében.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.