Átadták a 2019-es Gábor Dénes-díjakat
Az immáron 31. alkalommal átadott Gábor Dénes-díjban és életműdíjban 2019-ben összesen kilencen, köztük két határon túli magyar tudós, kutató és feltaláló részesült.
Az immáron 31. alkalommal átadott Gábor Dénes-díjban és életműdíjban 2019-ben összesen kilencen, köztük két határon túli magyar tudós, kutató és feltaláló részesült.
A házelnök a legfőbb ügyészt hivatalába iktató beszédében kiemelte, hogy az ügyészség függetlensége egyértelműen hozzátartozik az igazságszolgáltatás függetlenségéhez és önállóságához.
Tőkés László és Temesvár népe – románok, magyarok, németek, szerbek és minden szabadságszerető városlakó – 1989. december 15-20. között örökre beírta magát a történelembe.
A Parlament épületében Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadta a gyerekeket és átadta képviselőjüknek az Országház kulcsát, hogy birtokba vehessék az épületet.
A házelnök a találkozón elmondta: Magyarország stabil régiós partnereként tekint Ecuadorra, egy olyan országra, amely méreteiben és értékrendjében is közel áll Magyarországhoz.
Erdély még mindig őrzi kincseit. Ezekből a kincsekből hoztak most a homoródoklándi és székelykeresztúri fiatalok – mondta el köszöntőjében Kövér László.
Magyarország független, politikailag és gazdaságilag stabil, folyamatosan fejlődő Moldovai Köztársaságban érdekelt – mondta az Országgyűlés elnöke.
A jelenlegi balliberális ellenzék szinte napra pontosan egy éve, tavaly december 12. óta sorozatosan felrúgja a parlamenti élet normális menetét.
Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki az Országház kulcsát átadva egy napra átengedi a gyermekeknek az épület termeit.
A bizalomból eredő lelki összhang is szükséges egy egészséges társadalomhoz – hangoztatta az Országgyűlés elnöke a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából tartott díjátadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Real Betis hiába szerezte meg a vezetést, végül nem tudta legyőzni a Chelsea-t.
Ruszin-Szendi Romuluszt egy fegyverkereskedő milliárdos vásárolhatta be a Tiszába.
Három premiert láthatunk a Szenvedélyek évadában.
Legfeljebb a hallgatók 15 százaléka lehetne külföldi.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.