A parlamenti agresszió megfékezése

A jelenlegi balliberális ellenzék szinte napra pontosan egy éve, tavaly december 12. óta sorozatosan felrúgja a parlamenti élet normális menetét.

A házelnök szerint alig különböznek a csőcseléktől Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A jelenlegi balliberális ellenzék szinte napra pontosan egy éve, tavaly december 12. óta sorozatosan felrúgja a parlamenti élet normális menetét. Legutóbb Hadházy Ákos mutatott fel három táblát, amelyen nyomdafestéket nem tűrő szavak szerepeltek, majd a jobbikos Jakab Péter ült be a miniszterelnök székébe.

Ezt megelégelve döntött úgy a kormánypárti többség, hogy kezdeményezi a parlamenti házszabályok jelentős mértékű szigorítását, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi enyhe büntetési tételek, melyek a renitens képviselőket sújtották, mindenre jók voltak, csak arra nem, hogy el­riasszák az ilyen, a parlament méltóságát sértő provokatív viselkedéstől a rendbontókat.

Most persze áll a bál az ellenzéki pártok körében, „Pofa be! törvényről” beszélnek, az ellenzéki vélemények betiltásáról, a parlamenti demokrácia megszüntetéséről, diktatúráról és így tovább. Azonban nem kell hallgatni rájuk, mert most sem mondanak igazat.

Kezdjük az alapoknál: a modern kori parlamentek alapvető funkciója, hogy a nép által választott képviselők lefolytassák az eltérő politikai nézeteik közötti vitákat, megpróbálják meggyőzni egymást és a közvéleményt, valamint a többségi elv alapján törvényeket hozzanak.

A modern kori parlamentekben tehát politikai viták folynak, s a házszabálynak kell biztosítania azt, hogy mindenki, kormányzati és ellenzéki képviselők egyaránt szabadon elmondhassák a véleményüket a legkülönfélébb közéleti témákban. A Magyar Országgyűlés házszabálya ennek tökéletesen megfelel.

Azonban a házszabálynak azt is biztosítania kell, hogy a parlamenti vitát és így a parlament zavartalan működését egyetlen frakció vagy képviselő se akadályozhassa, zavarhassa meg.

Ugyanis aki megakadályozza vagy megzavarja a parlament működését, a parlamenti vitákat, a frakciók és képviselők véleményének kifejtését, súlyosan vét a demokrácia írott és íratlan szabályai ellen. Az ilyen képviselő vagy pártfrakció méltatlan arra, hogy a parlamenti munkában részt vegyen. Ez ilyen egyszerű. Magyarul: a parlamenti demokrácia, a demokratikus játékszabályok betartása érdekében kellett a házszabályokon szigorítani. Ez a lépés indokolt és európai mércével is teljes mértékben elfogadható, sőt kívánatos.

De, hogy tisztában legyünk vele: az ellenzék sivítozása és hőbörgése ellenére a magyar parlamenti szabályok a szigorítások után az európai középmezőnybe fognak tartozni, nagyjából el fogják érni a német, angol, osztrák házszabályok szigorúságát, amitől eddig még elmaradtak. S ha már unió, akkor azt is jegyezzük meg: az Európai Parlament szabályai is keményebbek, mint a jelenlegi magyar szabályozás.

Lásd a legutóbbi esetet, amikor egy olasz EP-képviselő látványosan török csokoládét dobott az elnöki pulpitus elé, tiltakozva a törökök szíriai bevonulásával szemben: Angelo Cioccát öt napra eltiltották minden parlamenti tevékenységtől a plenáris szavazásokat kivéve, és mintegy egymillió forintnak megfelelő pénzbüntetéssel sújtották.

A magyar parlament elmúlt csaknem harmincéves történeté­ben is számos képviselő lépte túl a megengedhető képviselői magatartás kereteit. Ám az mégis elmondható, hogy egy bizonyos szintet nem haladtak meg a parlamenti rendbontások, például a parlament munkáját nem próbálták teljesen ellehetetleníteni, s ami még fontosabb: a közjogi méltóságokat nem érte közvetlen fizikai és verbális atrocitás az Országgyűlésben.

Ez változott meg tavaly december óta: a balliberális ellenzék – amelyhez már a Jobbik is odatartozik – stratégiát váltott, s magasabb fokozatba kapcsolt. Ekkortól kezdve a parlamenti obstrukció és rendzavarás egy olyan szintjére jutottak, ahol már semmilyen tekintélyt és autoritást nem tartanak tiszteletben, amelyben az ország vezető közjogi méltóságainak semmibevétele, kigúnyolásának, megalázásának kísérlete zajlik.

Másképpen fogalmazva: a jelenlegi ellenzék immáron nem pusztán a Ház tekintélyét, illetve a politikai kultúrát rombolja, hanem a parlamentáris demokrácia ellen támad. És ez egy teljesen más minőség, mint például a parlamenti képviselők lökdösődése a latin államokban.

Ebből a szempontból szimptomatikusnak tekinthető a jobbikos Jakab Péter, a párbeszédes Tordai Bence és a független Hadházy Ákos tevékenysége. Tordai közvetlen közelről mobilozza a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, amivel már behatol az intim szférájukba, és ez a tekintélyromboló szándékon túl az egyén méltóságát is sértheti.

Március 15-i nemzeti ünnepünkön Áder János és Kövér László mögé furakodik, ott bohóckodik, megsértve az ünnep méltóságát. Jakab Péter fogja magát, és a házszabály-módosítás parlamenti vitája során beül a miniszterelnök székébe, majd felszólításra sem hagyja el azt. Hadházy pedig a miniszterelnök beszéde közben helyez trágár szövegeket a pulpitusra, akadályozva ezzel az ország második közjogi méltóságát beszéde elmondásában.

És még sorolhatnánk az elmúlt egy év brutális jeleneteit az ellenzéki képviselők részéről, amelyek közül kiemelendő még a tavaly decemberi akciójuk, amikor a házelnököt gátolták a munkája végzésében, így akadályozták a parlament – a demokrácia központi helyszíne! – működését.

Jakabék nem kritizálnak, nem vitatkoznak, hanem semmibe vesznek egy legitim módon megválasztott kormányzatot, semmibe vesznek egy törvényes politikai rendet, vagyis semmibe veszik a demokráciát. Bármilyen meglepő számukra, de a demokráciák is autoritásokra, tehát elfogadott tekintélyekre épülnek fel, amelyeket a mindenkori ellenzéknek is tiszteletben kell tartania.

Az a parlamenti ellenzék, amelyik nem képes megadni a minimális tiszteletet a politikai ellenfelének, és cselekedeteivel azt szimbolizálja, hogy nullának tekinti a közjogi méltóságokat, nem pusztán destruktív ellenzék, hanem valójában anarchista is. A politikai rend felborítására tör.

Ebből következik, hogy a házszabály szigorítása nemcsak a parlament tekintélyének megőrzéséről szól, s nem csupán a parlamenti munka zavartalanná tételéről, hanem ennél még többről is: a parlamentáris és demokratikus berendezkedésünk védelméről. Meg kell védenünk a demokráciát az ellenzéktől!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója