Elhalasztotta a törvényhozás a köznevelési törvény módosításának zárószavazását
Elhalasztotta az Országgyűlés kedden a köznevelési törvény módosítására vonatkozó kormányzati törvényjavaslat zárószavazását.
Elhalasztotta az Országgyűlés kedden a köznevelési törvény módosítására vonatkozó kormányzati törvényjavaslat zárószavazását.

Elutasította az Alkotmánybíróság az önálló közigazgatási bíróságok felállításáról rendelkező törvényt támadó indítványt, mert megítélése szerint a jogszabály összhangban van az alaptörvénnyel.
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a közigazgatási bíróságok függetlenségének további garanciáit tartalmazó kormánypárti törvényjavaslatról.
Március közepén tervezi bemutatni a közigazgatási bíróságok átalakításáról szóló jelentését a Velencei Bizottság, amelynek delegációja hétfőn és kedden vizsgálódott Magyarországon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.