Lackner Csabáéknál nincs válság
A korrupciós botrányba keveredett kispesti önkormányzati képviselő új autót vett.
A korrupciós botrányba keveredett kispesti önkormányzati képviselő új autót vett.
A hangfelvételek készítője lapunknak elmondta: sem politikai, sem pedig hatósági presszió nem játszott közre abban, hogy felvette a beszélgetéseket.
Gajda Péterhez sosem jutnak el a hatóságok – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a hangfelvételek készítője, akinek véleménye szerint a Lackner Csaba kezében látott, fehér port tartalmazó zacskóban kokain volt.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozva többször is kifejtette a hangfelvételek készítője: egyes beszélgetésekről maga sem tudja eldönteni, hogy azok csak hencegések voltak-e, de a hatóság feladata feltárni a valóságot.
Interjút adott a Magyar Nemzetnek a kispesti hangfelvételek készítője, azzal a megkötéssel, hogy nevét, személyazonosságát továbbra sem kívánja felfedni, ám szavait vállalja a hatóságok előtt.
Több magyarázat is kering arról, hogy ki és miért készítette a kispesti hangfelvételeket. Az igazságot kevesen ismerik, azonban számos pletyka kering erről.
A bizottság tagjai megkapták a hangfelvételek kapcsán a Magyar Nemzetben megjelent cikkeket, valamint azok kapcsán a magyarnemzet.hu oldalon nyilvánosságra hozott hangfelvételek leiratát.
Még csak 114 napja választották be a Momentumot a kispesti képviselő-testületbe, de máris lopnak.
Hétfőn arról határoztak a kispesti önkormányzati képviselők, hogy felállhat a Lackner-botrányt vizsgáló bizottság, habár az eredetileg tervezett 6 helyett csak 3 hónapig dolgozhat a testület.
A parlamenti képviselő lemondásra szólítja fel Gajda Péter kispesti polgármestert, mivel csapatával több járda- és útfelújítást is tüzetesen átvizsgáltak a XIX. kerületben és számos szabálytalanságot találtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Ezt nem fogják elhinni!
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.