Nehéz helyzetben a fővárosi lakásvásárlók
Banai Ádám jelezte, az első negyedévben ismét húsz százalékot meghaladó mértékben drágultak a fővárosi lakóingatlanok éves összevetésben.
Banai Ádám jelezte, az első negyedévben ismét húsz százalékot meghaladó mértékben drágultak a fővárosi lakóingatlanok éves összevetésben.

A tavalyi értékesítések alapján az érintett kistelepülések többségében elég lehet ingatlanvásárlásra a falusi családi otthonteremtési kedvezmény nagycsaládosoknak szóló támogatási összege.

Míg egy kisvárosban egy új otthon árának akár hatvan százalékát is kiteheti a csok, Budapesten legfeljebb a vételár harmadát adja a három gyermek esetén járó kedvezmény.
Bár mérséklődni látszik a lakásárak emelkedése, azonban elemzések szerint a kormányzati támogatások további lendületet adhatnak a piacnak.

Noha Budapest kimagaslik a lakásáraival, a fővárosban nem túl boldogok az emberek, Salgótarjánban és Miskolcon viszont — bár továbbra is az utolsó helyen állnak — javult a helyzet.

Noha évről évre emelkedik az elkészülő lakások száma, jellemzően sokkal több építési engedélyt bocsátanak ki a hatóságok, mint amennyi új otthont átadnak a következő években.

Jelentősebben drágultak a lakások azokon a megyeszékhelyeken, ahol nagyobb iroda-, ipariingatlan-beruházások és oktatási fejlesztések is elkészültek az elmúlt években.

Meglévő ingatlan vásárlására, bővítésére és felújítására is felhasználható lesz a kistelepüléseken az új lakásra igényelhető akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás.

A korábbiaknál jóval kevésbé sínylene meg a magyarországi lakáspiac egy esetleges, a 2008-ashoz hasonló világszintű gazdasági visszaesést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.