Technológiai forradalom kapujában a kertészetek
Robbanásszerű fejlődésre lehet számítani az előttünk álló öt-hat évben a zöldség-gyümölcs termesztés gépesítésében.
Robbanásszerű fejlődésre lehet számítani az előttünk álló öt-hat évben a zöldség-gyümölcs termesztés gépesítésében.

Idén, a tavalyi mennyiséghez hasonlóan mintegy 1600-1800 tonna zöldséget takaríthatnak be a termesztők 82 ezer hektárról az előzetes becslések szerint – közölte Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke
Az idén kisebb termőterületről 5-10 százalékkal több hajtatott paradicsomot és 5 százalékkal több uborkát takaríthatnak be a termelők a fűtött üveg- és fóliaházakban, ugyanakkor paprikából a tavalyi körül alakulhat a termés, káposztából pedig 10-12 százal
Tavasszal dönthet az Országgyűlés arról a törvénytervezetről, amely elősegítené, hogy az almatermesztők már a szezon előtt megállapodhassanak a felvásárlókkal az átvételi árról — mondta Nagy István.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem szabad a románok érzékenységét bántani.

Vádat emeltek ellene gyermekprostitúció miatt.

Magyar Péter pedig csupán felhasznált báb.

Ruszin-Szendi Romulusz szavai is bizonyítják, hogy a Tisza Párt titkolni próbálta a kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomagot.

Újabb részletek derültek ki.

Németországban a fiatalok újabb frontot nyitottak a kormány ellen.

India világossá tette: „Nem semleges, hanem a béke mellett áll”.

A kormány a stabil és versenyképes árak fenntartása érdekében továbbra is számít az üzemanyagkereskedők konstruktív együttműködésre.

A Liverpool a Leeds United otthonában folytatja a bajnokságot, a holland edző a meccs előtti sajtótájékoztatón válaszolt a kérdésekre.

A legnagyobb bírságot, 972,9 millió forintot a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.