A lengyel parlament jóváhagyta a pedofília büntetését szigorító előírásokat
A kormánytervezetként előterjesztett előírásokat a szejm már májusban jóváhagyta a büntető törvénykönyv szélesebb körű módosításának keretében.
A kormánytervezetként előterjesztett előírásokat a szejm már májusban jóváhagyta a büntető törvénykönyv szélesebb körű módosításának keretében.
Az amerikai katonai kontingens lengyelországi létszámának növeléséről, amerikai vadászgépek és amerikai cseppfolyósított gáz vásárlásáról kötöttek megállapodásokat.
Az Egyesült Államok MQ-9 felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló századot telepít Lengyelországba – derül ki a Fehér Ház által kiadott nyilatkozatból, amelyet Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök írt alá szerdán Washingtonb
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy rövidesen további ezer katonát küld Lengyelországba a kétoldalú katonai együttműködés keretében, amelynek erősítéséről közös nyilatkozatot írt alá a Fehér Házba látogató Andrzej Duda lengyel államfőve
A rendszerváltás harmincadik évfordulóját ünneplik Lengyelországban. Bár 1989-ben széles körű összefogás eredményeként dőlt meg az egykori rezsim, idén az ellenzék külön ünnepel.
A kommunizmus iránt nosztalgiát mutató liberális elit ma, a tömegmanipuláció eszközeivel élve, „a politikai korrektség jegyében elnyomja a gondolat- és véleményszabadságot”– mondta az Országgyűlés elnöke.
Francis Fukuyama, mint a neoliberális-globalista fősodornak szellemileg-anyagilag elkötelezett elemzője ekézte az illiberális demokráciákat, különös tekintettel Magyarországra és Lengyelországra.
A minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelésére vonatkozó tervezetet ismertette szerdán Elzbieta Rafalska lengyel szociális, család- és munkaügyi miniszter. A javaslat szerint a minimálbér jövő év elejétől 15 ezer forintnak megfelelő összeggel le
Magyarországnak nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke is az EU nyugat-balkáni irányú bővítése – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban.
A visegrádi országok választási eredményeit az aktuális belpolitikai események mellett nagyban befolyásolták a bevándorlással összefüggő kérdések, valamint az EU folyamatosan érezhető kelet-nyugati megosztottsága.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
30 éves a magyar klubfutball első főtáblás Bajnokok Ligája-győzelme, amelyet senki sem felejt el soha.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – Charlie Kirk halála a baloldal politikusainak és véleményvezéreinek lelkén szárad.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.