Bialystok városában először tartottak melegek felvonulást, amelyen mintegy félezren vettek részt erős rendőri fedezet kíséretében.

Orbán Viktor: Az összefogás és együttműködés talaján állunk
Orbán Viktor támogatásáról biztosította a román népet.
Bialystok városában először tartottak melegek felvonulást, amelyen mintegy félezren vettek részt erős rendőri fedezet kíséretében.
A menetnek megpróbálta útját állni fiatal férfiak egy csoportja, és szóban gyalázta annak résztvevőit, majd palackokkal kezdte dobálni a rendőröket. Utóbbiak könnygázt vetettek be, és több rendbontót őrizetbe vettek.
A rendőrség közlése szerint egyikük azért került rács mögé, mert kicsavart egy szivárványos zászlót egy felvonuló kezéből.
Orbán Viktor támogatásáról biztosította a román népet.
Gulyás Gergely szerint nincs valódi különbség a két politikus között.
Európa a béke helyett a háborút választotta.
Új korszak kezdődhet az orosz katonai díszszemlék történetében.
Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról
Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Óriási baleset történt az M1-esen: a mentőhelikopter már a helyszínen
Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + videó
Ilyen hatással lehet Gyurcsány távozása a baloldali állóvízre
Ez most a legmenőbb cukorhelyettesítő, és még egészséges is!
Lelepleződött a Tisza és Ukrajna összejátszása
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Orbán Viktor támogatásáról biztosította a román népet.
Gulyás Gergely szerint nincs valódi különbség a két politikus között.
Európa a béke helyett a háborút választotta.
Új korszak kezdődhet az orosz katonai díszszemlék történetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.