A jemeni kormány műveletet indított a szakadárok ellen
A Déli Átmeneti Tanács (STC) nem hajlandó kivonulni.
A Déli Átmeneti Tanács (STC) nem hajlandó kivonulni.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

Rendőrségi források szerint 12 férfit és 9 nőt vettek őrizetbe a bevándorlási hatóság létesítményében.

Legalább 27 ember halt meg a terrorszervezet és egy gázai klán közötti összecsapásokban, mióta véget értek az izraeli műveletek Gázavárosban.

A tálib védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, a támadás megtorlás volt Pakisztán Kabul elleni légicsapásáért.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa elítélte a történteket.

A legfrissebb jelentések szerint három ember életét vesztette.

Egy ritka és lélegzetelállító videó került napvilágra, amely betekintést enged a modern hadviselés egyik legizgalmasabb pillanatába.

Naoya Inoue azon három bokszoló egyike, aki a négyöves rendszerben két súlycsoportban is elnyerte valamennyi nagy szervezet vb-övét.

Egyre türelmetlenebbek és agresszívebbek az Európába igyekvő illegális bevándorlók.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.