Szélsőbaloldali házfoglalók támadtak a berlini rendőrségre + videó
Felgyújtott barikádok és háztetőről dobált kövek várták a rendőröket – hatvanan megsérültek közülük.
Felgyújtott barikádok és háztetőről dobált kövek várták a rendőröket – hatvanan megsérültek közülük.

Tízezrek tüntettek ismét vasárnap Minszkben, követelve Aljakszandr Lukasenka lemondását. Kisebb összecsapások is voltak az államfő újraválasztása ellen tüntetők és civil ruhás rendvédelmiek között, akik több tiltakozót őrizetbe akartak venni.
A Black Lives Matter mozgalom aktivistái összecsaptak az amerikai elnökkel rokonszenvezők csoportjával.
Az állambiztonsági szolgálat, a KGB székházánál történt összetűzés során a tüntetők kiszabadították az előállítottakat.
A hagyományosan rossz, történelmi határvitáktól terhes kapcsolat a napokban ismét tettlegességig fajult.

Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke.
Négyen meghaltak és tizenhatan megsebesültek pénteken az északnyugat-ugandai Adjumani kerületben a helyi lakosság és dél-szudáni menekültek összecsapásában – közölte a rendőrség.
Az éjszakába nyúló hongkongi megmozdulásokon, közel két hét viszonylagos nyugalmat követően, vasárnap újra tízezrek vonultak utcára.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.