
A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 46 százalékával győzött az európai parlamenti (EP) választáson a hétfő hajnalban közzétett, a szavazatok 95,9 százalékos feldolgozottságán alapuló részeredmények alapján.
Az Európai Unió (EU) jövője azon múlik, hogy az európai parlamenti (EP) választás után a jelenleg legerősebb pártcsalád, az Európai Néppárt (EPP) balra tolódik-e, vagy a konzervatívok felé hajlik – jelentette ki a lengyel kormánypárt (PiS) elnöke, Jarosla
Simon Márton, Pályi András és Berta Zsolt mutatkozik be a szerdán kezdődő varsói nemzetközi könyvvásáron, amelyen a magyar irodalom klasszikusai, Krúdy Gyula és Márai Sándor műveinek új lengyel fordításait is bemutatják.
Először születtek hatos ikrek Lengyelországban, a négy kislány és a két kisfiú egy krakkói egyetemi klinikán jött világra hétfő reggel.
A bírósági döntés egyelőre nem hatályos, az EB formális – vagyis nem tartalmi – okokra hivatkozva két hónapon belül fellebbezhet ellene.
A Magyar Filmtavasz című, immár 13. alkalommal rendezett vetítéssorozat jövő pénteken kezdődik Varsóban, a tíz lengyel városban bemutatandó filmek közül a sorozatot Mészáros Mártának az Aurora Borealis – Északi fény című alkotása nyitja meg – közölte az M
Adalberto Topolińskit 1935-ben nevezték ki generális posztulátornak, akik a boldoggá vagy szentté avatási eljárás során összegyűjtik a felterjesztett személy életével kapcsolatos adatokat.
Nem fogadhatjuk el, hogy Európa annak az Európai Bizottságnak a fogságában van, amely valójában két állam, két házastárs, Macron és Merkel érdekeit szolgálja – mondta Pawel Kukiz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
AHOL A LABDA LESZ – Kis különbség, kis nyugalom – nagy különbség, nagy nyugalom.
A Tisza vezére és a hívei sem úszhatják meg anélkül, hogy vállalnák a felelősséget.
Az osztrákok mellett démonok is nehezítették a magyar válogatott dolgát.
A hazai veresége után az FTC a DVSC-hez hasonlóan román csapatot győzne le, míg a Győr megmaradna a nagy rivális mumusa.
Az alkotmányos renddel játszik Karácsony Gergely.
A válogatottszünet után 51 éve nem látott csúcsmérkőzéssel tér vissza az európai klubfutball.
Az átigazolási időszak végén a helyi média belengette a magyar válogatott erősségének leigazolását.
Az alkotmányos renddel játszik Karácsony Gergely.
A válogatottszünet után 51 éve nem látott csúcsmérkőzéssel tér vissza az európai klubfutball.
Az átigazolási időszak végén a helyi média belengette a magyar válogatott erősségének leigazolását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.