Rubens marad
Elutasították az örökösök igényét.
Elutasították az örökösök igényét.
A termelők a mezőgépeikkel ellepték a főváros utcáit.
A helyiek természetesen lerohanták a helyszínt, hogy fotókat készítsenek a műalkotásról.
A londoni polgármester, Sadiq Khan az egyértelmű opció helyett szavazást indított.
A Petőfi Kulturális Ügynökség a holnap kezdődő eseményen különböző programokkal lesz jelen.
Khan 2017 óta kap rendőri védelmet.
Nagy-Britanniát nagyon aggasztja a Gázai övezet déli térségében, Rafah körzetében kialakult helyzet.
Petőfi műve modern változatáról, elkészültének részleteiről a szerző, Jantyik Zsolt nyilatkozott.
London polgármestere felülvizsgálná a Brexit feltételrendszerét
Több tucat vonat nem tudott elindulni, miután a Temze alatti alagút beázott. Összesen 16 ezer utas lehet érintett a fennakadásokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.