Nem kért a politikai akciózásból a Nemzeti Színház közönsége
A globalisták csepűrágói szerint Orbán még mindig Putyin bábja.
A globalisták csepűrágói szerint Orbán még mindig Putyin bábja.

Április 20. és május 8. között változatos kínálattal várják a színház iránt érdeklődőket.

Idén olyan nemzetközi hírű alkotók rendezései lesznek láthatók a MITEM-en, mint például Robert Wilson, vagy Theodorosz Terzopulosz – mondta el Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.
— Az emberek elfáradtak a szavaktól, mert olyan sokat hazudoztak, hogy mára hitelüket vesztették a szavak — állítja Szlava Polunyin világhírű orosz bohóc.

Tizenhárom országból 23 előadást láthat a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 11. és május 5. között a budapesti Nemzeti Színházban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.