
- Magyar Nemzet
- magyar csapat
magyar csapat

Negyeddöntőbe jutott a női kardválogatott a vívó vb-n
Remekeltek a magyar férfi kardozók a budapesti vívó-vb-n
A 2017-ben világbajnok Szatmári András, valamint Gémesi Csanád és Decsi Tamás remekelt az öt tusra menő asszókban, mindhárman mind a hat ellenfelüket legyőzték a csoportjukban.

A cselgáncsozó Tóth Krisztián az Universiade első magyar érmese
Az egyetemisták olimpiájának is nevezett nápolyi eseményen a nyitóünnepség magyar zászlóvivője az első mérkőzésén kikapott, a folytatásban viszont megszerezte a bronzérmet.
Magyarország 2024-ben sakkolimpiát rendezne
– A hagyomány mellett a tudás is megvan még a magyar sakkozásban, az a szövetség feladata, hogy megfelelő működéssel felszínre hozza a szunnyadó értékeket – összegez Kállai Gábor.

Öt számban úszik Hosszú Kvangdzsuban
Kialudt a láng az Európa Játékokon, Lőrincz Tamás vitte a magyar zászlót
Ahogy a múlt pénteki megnyitónak, úgy a záróünnepségnek is megadták a módját a fehérorosz szervezők.

Kilenc magyar arany a karate Eb-n, sinkyokusin stílusban
Két magyar érem vasárnap az uszonyosúszó Eb-n
A mieink legeredményesebb uszonyosúszója a tizenegyszeres világbajnok, Senánszky Petra lett négy éremmel – két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal.

Két magyar karatés is bronzérmet szerzett az Európa játékokon
Tadissi Martial a a 67 kilogrammos kategóriában, míg Hárspataki Gábor a 75 kilogrammosok között végzett a harmadik helyen a minszki játékokon.
Fontos híreink
Zsoldosok és szürke senkik – az újpesti legenda könyörtelenül kritizálta az utódjait

A muszlim közösség felháborodott az új osztrák törvényen

A Barcelona döntése után a Real Madrid-edző a spanyol futball legnagyobb botrányáról beszélt

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Az ország egyik fele végre élvezheti a napsütést, máshol borult marad az ég
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható.

Évértékelővel indítja a kampányt Orbán Viktor
Rendre nagy érdeklődés övezi a miniszterelnök beszédét.

Boros Bánk Levente: Budapesten kívül is van élet – ezt bizonyítják a digitális polgári körök
A magyar politika továbbra is két világképre épül: a nemzeti oldal az egész országban gondolkodik, míg a balliberális tábor Budapest-központú maradt – mondta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója.

A magyar konyha már a brunch előtt is tudta, hogyan kell reggelizni
Megmutatjuk, hogyan reggeliztek akkor, amikor még volt idő rá.
Külföldi híreink

Nehéz helyzetben az ukrán haderő, Odesszát robbanások rázták meg
Egyre nagyobb nyomás alatt az ukrán erők.

Cserben hagyták a fehér áldozatokat
Nem minősül gyűlölet-bűncselekménynek a bandák szexuális terrorja.

Kiszivárgott Brüsszel terve Ukrajnáról: generációk fogják megemlegetni
Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója lapunknak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna uniós csatlakozásának felgyorsítása súlyos kockázatokat hordoz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kapitány István ütheti be az utolsó szöget Magyar Péter közéleti koporsójába

Rossz lóra tett a Tisza Párt elnöke.

A Bondár Annát gyalázó ukrán teniszezőnő nem győzött hálálkodni az újabb posztjában
Olekszandra Olijnyikova szombat este értékelte a kolozsvári tenisztornán történteket.

Minden arra utal, hogy megbosszulják az elmúlt évek legérthetetlenebb döntését
Két 23 éves klasszis döntheti el a bajnoki címet, miközben több száz millióan nézik a milliárdokba kerülő másodperceket is.

Rajzfilmes titkok
Ma kvízünk igazi rajzfilmguruknak szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
