Kiválóan teljesítettek a magyar tanulók
A magyar eredmény jelentősen meghaladja a PIRSL-átlagot.
A magyar eredmény jelentősen meghaladja a PIRSL-átlagot.

A magyar diákok összesen 7 arany, 13 ezüst és 20 bronzérmet szereztek tavaly tudományos diákolimpiákon, ez minden idők egyik legjobb eredménye.

Remekül szerepeltek a mieink a járvány miatt online tartott 54. nemzetközi Mengyelejev-diákolimpián.

Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO – International Biology Olympiad) Szegeden – tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
Az ukrán oktatási minisztérium engedélyezte a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák első osztályában a hazai tankönyvjegyzék egyik kiadványának használatát.

Kiemelkedően szerepeltek a magyar diákok a vietnami Hanoiban rendezett nemzetközi matematikaversenyen, ahol két korosztályban is dobogóra állhattak – közölte a Klebelsberg Központ kedden az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Toplistás összegekért indul a játék ezen a héten.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.