Deák Dániel: Nem jött be Magyar Péter árvízi parádézása
A Tisza Párt elnöke a hét második felében már lájkokat kunyerált, „hirtelen sok vietnámi és egyéb ázsiai kedvelője lett”.
A Tisza Párt elnöke a hét második felében már lájkokat kunyerált, „hirtelen sok vietnámi és egyéb ázsiai kedvelője lett”.

A Tisza Párt elnöke azt ígérte, dolgozni fog Brüsszelben, mégsem jár a munkahelyére.

A Fair Right TikTok-csatorna mutatott görbe tükröt a Tisza Párt Dunánál pózoló elnökének.

A Tisza elnöke eddig kétszer futamodott meg a miniszterelnök politikai igazgatójával folytatandó tévés vita elől.

Szentkirályi Alexandra az új városházi műveletről.

Ha ebben a történetben valakinek szégyellnie kell magát, az nem Orbán Viktor, sokkal inkább az Orbán-fóbiások, akik most lelkészi támogatást kaptak.

A Fidesz alelnöke helyretette a Tisza Párt EP-képviselőjét, aki valótlanságot állított az árvízi védekezésről.

Ismét a „rendszerváltó kártyákhoz” próbál új előfizetőket gyűjteni a Tisza Párt elnöke.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szembesítette Magyar Pétert a korábbi állításaival.

A politikus olyan cégekkel szerződött le, amelyeknek más értelmezhető bevételük nem volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.