Menczer Tamás leleplezte Magyar Pétert
A kommunikációs igazgató szerint nincs is más oldala, csak bal oldala van.
A kommunikációs igazgató szerint nincs is más oldala, csak bal oldala van.

A férfi ugyanabban a büntetőügyben volt vádlott, amelyikben Magyar Péter jobbkezét is elítélték.

A baloldal nem is lehet más, mint háborúpárti, mivel az orosz–ukrán fegyveres konfliktus eszkalációját is kockáztató nemzetközi támogatók elvárásait kell teljesíteniük.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója emlékeztetett: Magyar Péter is elmondta már, hogy 2026-ban majd össze kell fogni.

A Fidesz alelnöke szerint a frissen debütált politikus egyszemélyes előadást csinál.

Brüsszelben ez biztos nem fontos.

Nem szereti a pártelnök, ha kritikát kap.

A mesterséges intelligencia szerint is elfogadhatatlan a baloldal új messiásának viselkedése.

A frissen debütált politikus szinte átnézett Hódmezővásárhely első emberén.

Az egyik EP-jelölt egy alapítvány „menekült mentora” volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.