
- Magyar Nemzet
- Magyarország
Magyarország

Több mint 300 sportszervezet kap támogatást a HISZEK Benned Sport Programban
Több mint 300 sportszervezet pályázott sikeresen és kap támogatást 200 millió forint összértékben a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett program második alprogramjának negyedik ütemében.
Egyenes beszéd és tartás
Nem nekünk kedveznek az előjelek a Horvátország elleni, mai Európa-bajnoki selejtező előtt. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerdán nem is akart hiú ábrándokat kergetni.

Közel a duplájára nő jövőre a magyar parasport anyagi támogatása
Az idei évhez képest közel kétszer akkora összeg, 907 millió forint jut 2020-ban a magyar parasport számára – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Kásler Miklós: Az úszás és a vízilabda a magyar identitás részévé vált
Letették a városi sportuszoda alapkövét Velencén, ahol Kásler Miklós elmondta, hogy a létesítmény több mint ötmilliárd forintból épül meg.

Gulyás Gergely: A kormány továbbra is elutasítja a kötelező kvótát
Magyarország legfeljebb „kiszállítási kvótát” tud támogatni, abban hajlandó részt vállalni – hangsúlyozta a miniszter, aki azt is elmondta, hogy a kormány is támogatja Várhelyi Olivér biztosi jelölését.

Orbán Viktor: A magyar-amerikai együttműködés sikertörténet
A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács elnökét, Eric Stewartot és az üzleti küldöttség résztvevőit.
Sikerrel szerepel Magyarország az Expo Real nemzetközi ingatlankiállításon
Több százalékponttal is gyorsíthatja a belföldi építőipar piac bővülését, hogy Magyarország sikerrel szerepel a világ egyik legjelentősebb ingatlanszakmai kiállításán, az Expo Realon – olvasható a Fővárosi Önkormányzat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HI
A Föld-Hold távolság a cél a jubileumi Országfutáson
Szombattól már tizedik alkalommal rendezik meg az Országfutást, melynek szervezői abban bíznak, hogy a programnak 30 ezer ember lesz részese, összteljesítményük pedig eléri majd a Föld-Hold távolságot, azaz a 380 ezer kilométert.
Átadták a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét
Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár az átadón hangsúlyozta, hogy a kajak-kenu Magyarország egyik legsikeresebb sportága.
Fontos híreink
Milliós károkat okoztak az online csalók Fejér vármegyében

Egyre valószínűbb a Fidesz–KDNP győzelme + videó

„Mégis hogy merészelitek?” – Kit Harington nagyon berágott az elégedetlenkedőkre

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Most még havazik több helyen, de érkezik az ónos eső is
Kedden még kitart az extrém hideg.

Ezek az egyszerű gyakorlatok segítenek megelőzni az elesést
Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

Radics Béla: Zugló és Erzsébetváros nem lehet többé politikai ugródeszka
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Fojtogatóvá vált Magyar Péter ölelése
Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.
Külföldi híreink

Trump méltatta Mark Zuckerberg döntését
Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Irán azonnali elhagyására szólította fel állampolgárait az Egyesült Államok
Ez az oka az intézkedésnek.

Győz az igazság vagy újabb fejezet jön a boszorkányüldözésben?
Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Távmunka vagy home office? Nagyon nem mindegy az elszámolható költségek szempontjából
A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.

Szoboszlai káprázatos gólt lőtt, majd elnézést kért
A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

Az ellenfél edzője csalódott a tiszteletlen Szoboszlai miatt, egy büntetőt is számonkért rajta
A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

