Benkő Tibor: Magyarország biztonsági helyzete stabil
A miniszter szokásos éves beszámolójában kiemelte, hogy a Magyar Honvédség megújul. Ez kiterjed a vezetési elemekre, a haditechnikai eszközökre, s a katonák felkészültségére is.
A miniszter szokásos éves beszámolójában kiemelte, hogy a Magyar Honvédség megújul. Ez kiterjed a vezetési elemekre, a haditechnikai eszközökre, s a katonák felkészültségére is.

Fontos, hogy a magyar és a német politikusok minél többet beszéljenek egymással – hangsúlyozta Novák Katalin , hozzátéve, hogy éppen ezt szolgálta a Hessen tartományi nagyvárosban hétfőn tett látogatása.

Párkányi Eszter azt mondta, a néppárt attól fél, hogy más jobboldali pártok az ő erejükből vennének el, mivel alternatívát mutatnak.
Tíz érmet szereztek a hazai jet-skisek a Nyíregyháza melletti Leveleki-víztározón hétvégén rendezett Európa-bajnoki futamon, amelyen 22 ország több mint 110 versenyzője indult.
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője – figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontja.
Magyar versenyzőknek is lesz lehetőségük rajthoz állni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által indított Motorsport Games (motorsport játékok) elnevezésű „autósport olimpián”, amelyen a nemzetek képviseletében csapnak majd össze egymással a versenyzők
Ember Sári vehette át a tízezer euróval járó Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat szombaton a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, ahol a pályázat hat döntősének munkáiból kiállítás is nyílt.
A dokumentum aláírása után a külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a gázellátás biztonsága nemzetbiztonsági és stratégiai kérdés.
A küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet a húsvéti terrortámadások is – hangsúlyozta a miniszter a Srí Lanka-i diplomácia vezetőjével folytatott tárgyalása után.
Európai szinten nem történt érdemi előrelépés a migrációs válsághelyzet kezelésében, miközben a veszély továbbra is fennáll – értett egyet a miniszterelnök és a bolgár államfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.