A történelmi tények tiszteletben tartása nem lehet revizionizmus
Mivel Magyarország olyan ország, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a nemzetpolitikának a külpolitika fókuszában kell állnia – közölte Szijjártó Péter.
Mivel Magyarország olyan ország, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a nemzetpolitikának a külpolitika fókuszában kell állnia – közölte Szijjártó Péter.

Csak egy közös magyar múlt van, s ezt segíteni kell megismertetni – jelentette ki az államtitkár a felvidéki Oroszkán, ahol köszöntőt mondott a helyi hadimúzeumban az ott megvalósult fejlesztések átadásán.
A Rákóczi Szövetség középiskolásokat megszólító új rendezvénysorozata, a Középiskolás Légy-Ott! november 8-án a Vajdaságba érkezik.
Grüman Róbert szakaszgyőzelemnek tekinti a bírósági ítéletet. Úgy vélekedett, az ítélet nem cáfolja, hogy továbbra is kettős mérce érvényes Romániában.
Az úzvölgyi katonaélet különböző pillanatai elevenednek meg azokon a fényképeken, amelyeket a csíkszeredai Megyeháza Galériában állítottak ki meglehetősen rövid időre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fogalomról és mindarról ami mögötte van, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly Károly segít eligazodni a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.

A baloldali pártvezér még a legkisebb dolgokban sem tud igazat mondani.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Zelenszkij riválisa szerint az országnak a NATO-ban a helye.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Magyarország az egyik legbékésebb állam a világon.

Szűcs felépülése a megfelelő ütemben halad.

Ha akkorra szánta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.