Majmok is kommunikálnak egymással közös tevékenység előtt és után
Ez a fajta kommunikáció mindeddig csak az ember esetében volt ismert.
Ez a fajta kommunikáció mindeddig csak az ember esetében volt ismert.

A Dania Beachet benépesítő majmok több mint 70 évvel ezelőtt szöktek meg.

A látogatók és a személyzet tagjai nem sérültek meg az incidens során.

Egyesek a makákók „kizsákmányolásával” vádolták meg a helyi kókuszipart.

Négy koronavírusos beteg vérmintáinak is lába kélt a közép-ázsiai országban.

Egy 22 millió évvel ezelőtt élt ősi majomfaj megkövesedett fogmaradványait tárták fel a kutatók egy északnyugat-kenyai lelőhelyen – derült ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált új tanulmányból, amely szerint az eddig ismeretlen



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Deutsch Tamás lerántotta a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A furgon sofőrje vélhetően nem tudta, hogy veszi őt a fedélzeti kamera.

A Chelsea hozzáállásán teljesen ledöbbentek a szakértők, a vezetőedző ezt nem hagyta szó nélkül.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.