Laksanawisit szerint a majommunka nagyon ritka az iparágban. A miniszter meghívta a külföldi diplomatákat, importőröket és állatvédőket, hogy amint lecseng a koronavírus-járvány, nézzék meg közelebbről a kókusztermelő farmokat.
A PETA szerint azonban a majomtrénerek egészen mást mondanak. A Thaiföld déli részén lévő Ban Loong Nan majomkiképző-központban dolgozó 64 éves Somchai Duangmunta elmondta, hogy a majmok a régió ipari méretű kókuszdió-termelésében is nagyon elterjedtek.
„Tulajdonképpen a majmoktól függünk, mivel a kókuszpálmák nagyon magasak. Nehéz sarlóval leszedni a diót” – mondta. Az emberek ezen a területen generációk óta élnek együtt a majmokkal.
Apirat Kongsompong, a thaiföldi hadsereg vezetője szerint a majmok kókuszdiószedésre való használata régi helyi szokás, amelyet meg kellene őrizni. Hozzátette, hogy nem alkalmazzák az állatmunkát olyan nagy mértékben, mint ahogyan azt a PETA jelentette.
A Kókusztermelők Szövetségének elnöke, Nukul Luk-In szerint a kókuszszedők hosszú póznákon elhelyezett vágóeszközökkel szedik a diókat, csak akkor vetik be a majmokat, ha azzal nem érnek el egy nagyon magasan lévő termést.
Thaiföld 2019-ben 12,3 milliárd baht (122,7 milliárd forint) értékű kókusztejet exportált, ezen belül 2,2 milliárd bahtnyit (21,9 milliárd forintnyit) az Európai Unióba és Nagy-Britanniába.
A PETA kampánya Carrie Symonds, Boris Johnson brit miniszterelnök menyasszonya révén kapott nagy nyilvánosságot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!