Hat éve töretlen a reálbér növekedése
A munkaerőért zajló összeurópai versenyben még jelentős hátrányt kell ledolgozni. A folyamatok azt mutatják, hogy folytatódik a kedvező tendencia.
A munkaerőért zajló összeurópai versenyben még jelentős hátrányt kell ledolgozni. A folyamatok azt mutatják, hogy folytatódik a kedvező tendencia.

A közgazdász szerint tizennyolc-húsz éves balliberális kormányzás is bizonyság erre, amikor hiába volt magasabb a kamat az inflációnál, azt mégsem húzta vissza.

A külkereskedelmi termékforgalommal és az az államháztartás 2018-as GDP-arányos hiányával kapcsolatos adatokat közölte a statisztikai hivatal.
A pénzügyminisztérium tájékoztatója szerint az év első hónapjának egyenlege az elmúlt két évtized legkedvezőbb adata.
Az export euróban számolt értéke 4,3 százalékkal nőtt 2018-ban, az import 6,9 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 6,041 milliárd euró volt, 2,037 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette pénteken



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

A rendőrség nyomoz.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Dubai miliárdosnak képzelte magát.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

Mutatjuk a részleteket.

A volt sportoló fotója szerepel a Police.hu-n is.

Hungary calls for less ideology and more common sense.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.