„Hihetetlenül érdekes, ugyanakkor nagyon megrázó élmény volt” – Ilyen volt a tizedik Málenkij Robot Emléktúra + videó
Nyolcszázezer magyar embert vittek el a szovjetek.
Nyolcszázezer magyar embert vittek el a szovjetek.
A második világháborúhoz kapcsolódó megtorlássorozat, beleértve a fogolylétszám-kiegészítést és a málenkij robotot, csaknem egymillió magyart érintett.
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emlékére tartanak egyhetes rendhagyó megemlékezést Mezőberényben.
Érteni ma sem érthetem a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai rabok által megélt szörnyűséget, inkább csak felfogni tudom.
A virtuális térben ismerkedhetnek az érdeklődők a magyar történelemmel a Nemzeti Múzeum gyűjteményein keresztül.
A világtörténelem ékesen bizonyította, hogy nem lehetséges emberséges rendszer, amely a marxizmus–leninizmuson alapszik – mondta Bognár Zalán történész.
Amikor azt halljuk, hogy Budapest „felszabadult”, akkor érdemes a tömeges erőszakolásra és a málenkij robotra elhurcolt zsidókra gondolni.
Valamennyi program a ZOOM felületén keresztül valósul meg. A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.
Szász Attila Örök tél című filmjét mutatják be egy európai parlamenti filmszemlén. Alkotása idén szeptemberben a gdyniai fesztivál egyik fődíját nyerte el.
Minden alkalommal tanácstalanabbakká válunk, hogy miképpen történhetett meg a modern 20. században az, hogy ártatlan emberek milliói váltak diktatúrák áldozataivá – mondta Latorcai Csaba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
Reviczky Katalin új könyve visszarepít bennünket a századforduló budapesti és bécsi kávéházainak világába.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.