A Budapest ostroma kutatócsoport már évek óta keresi az 1944–45-ös ostrom és kitörés idején írt vagy az arról az időről szóló emlékeket, naplókat, visszaemlékezéseket. Az utóbbi évüket is eredményesen zárták, hisz körülbelül félszáz személyes beszámolót gyűjtöttek össze (a közeljövőben forráskiadvány-sorozatukban megjelentetik az összegyűlt anyagokat). Ezekből kiderül, hogy emberi, mindennapi oldalról nézve teljesen máshogy látjuk az akkori eseményeket. Furcsa, hogy Karácsony Gergely főpolgármester tavaly a metróban Budapest szabad címmel megnyitott egy Budapest „felszabadításáról” szóló kiállítást a 75. évforduló alkalmából. Sokan meghökkentek a marxista terminológia hallatán, de ezen nem kell csodálkozni, mert a felszabadulás kontra megszállás vita a rendszerváltozás után kezdődött, és máig nincs vége. Mihályi Balázs ostromkutató szerint a korabeli lakosság üldözött kisebbségi csoportjai valóban felszabadítót láttak a szovjet katonákban, erről naplóikban, visszaemlékezéseikben is számot adtak.
– A lakosság többsége azonban nem viszonyult ilyen optimistán a szovjetekhez. A gyakorlati tapasztalat pedig megmutatta, hogy a szovjetek csupán egy ellenséges ország állampolgárait látták a magyarokban. Márai Sándor naplóját érdemes idézni:
„Szomszédom – nemrégen még lelkes nácibarát – orosz GPU-tisztet látott vacsorán vendégül. Vacsora közben a háziak megkérdezték, mi a bolsevisták véleménye a zsidókról. A tiszt vállat vont, és ezt mondta: »Munkára velük, mint mindenkivel.«” Ez lényegében azt jelentette, hogy a szovjetek a gettóból hurcoltak el zsidókat málenkij robotra, akik közül sokan sosem tértek vissza. Málenkij robotra egyébként sok tízezer civilt, közük nőket is elhurcoltak a szovjetek Budapestről.
Amikor azt halljuk, hogy Budapest „szabad” lett volna, akkor érdemes ezekre az eseményekre is gondolni – fejtette ki az ostromkutató.

Kutatásaik során találtak rá Preszly Béla történetére. A hős férfi 1906-ban született Nagyváradon, elvégezte a Műszaki Egyetemet, és a tűzoltósághoz került. 1943-ban tűzoltó-főfelügyelő, 1944. júniustól tűzoltó-alparancsnok volt a VIII. kerületben.
Az ostrom idején egyedül a Preszly vezette VIII. kerületi tűzoltóalosztály vonult ki oltani, még a gettóba is.
A Kun utcai tűzoltólaktanya alatt lévő óvóhelyen szállást és menedéket adott számos üldözöttnek, köztük Darvas Józsefnek és családjának.

1945. január 2-án riasztották utoljára, amikor az Astoria épülete égett. A tüzet sikerült eloltania, de a visszaúton meghalt egy szovjet légitámadásban. Holttestét visszavitték a VIII. kerületi tűzoltólaktanyába, és annak udvarán temették el. 1945. április 30-án exhumálták és helyezték át a Kerepesi temetőbe, ahol ma is nyugszik a tűzoltóság hősi halottjaként.