Öngyilkosok lettek, mert féltek a szovjetektől

– Az ostrom történetét sokan azonosítják az ostrom hadtörténetével, ez azonban leegyszerűsítés. Jóval több civil élte át az ostromot, mint amennyi katona összesen részt vett benne, és az ő történetük, a hátország története sokkal hiányosabban feltárt, mint gondolnánk – mondta Mihályi Balázs, Budapest ostromának a kutatója. Hány civil halt meg 75 évvel ezelőtt az ostromkor és mi okozta a tömeges öngyilkossági hullámot? Erről és sok másról beszélgettünk Mihályi Balázzsal a Budapest ostroma – A polgári áldozatok című új könyve kapcsán.

Érdemes kellő kritikával szemlélni az állításokat” Fotó: Teknős Miklós

– Nincs pontos szám. Több szerző is közölt becsléseket a civil áldozatok számáról, ezek közül az egyik legelterjedtebb változat az Ungváry Krisztiáné, ő harmincnyolcezer főben adta meg. Azonban ez a számadat Budapestnek a teljes 1944–1945 évek alatti többlethalálozási száma a korábbi évekhez képest, az ostrom viszont nem két évig, hanem kevesebb mint két hónapig tartott, ezért ennél csak kevesebb lehetett az ostromhoz köthető halálozások száma. A halotti anyakönyvek feldolgozásán alapuló kutatásaim alapján huszonöt-harmincezer fő közöttire becsülöm ezt, az áldozatok többsége felekezetet tekintve római katolikus, református vagy unitárius volt. Az izraelita áldozatok aránya viszont sokkal nagyobb volt, mint ami a lakossághoz képesti számarányukból következne; ennek egyik okát a nyilas atrocitásokban kell keresni.

– A város melyik részén aratott leginkább a halál? Buda vagy Pest lakói szenvedtek többet?

– A lakosság Pesten volt nagyobb, és az áldozatok nagyobb része is a pesti oldalhoz köthető, azonban igen nagyok az egyes városrészek közötti eltérések. A belső kerületekben magasabb, míg a külsőkben sokkal alacsonyabb az áldozatok száma. Az I. kerületé volt az egyik legmagasabb halálozási arány, de a pesti belváros is nagy számokat mutat.

– Ön felfedezte, hogy itthon is történtek tömeges öngyilkosságok, míg a németországi esetek közismertek. Mivel lehet ezt magyarázni?

– Az ostrom történetének szomorú és kevésbé ismert része az öngyilkosságok témaköre. Az ostrom előtti időben a gettóban történtek nagyobb számban öngyilkosságok, viszont a harcok kezdetével ezek megszűntek. Ugyanakkor az ostrom alatt és annak végén ismét több öngyilkosság történt, volt, hogy egész családok végeztek magukkal. 172 ilyen esetet ismerünk, a legtöbbjük az ostrom végét követő napokban történt – ötvennapnyi harc túlélése után. A németországi esetekkel szemben Budapesten nem a párttagok követették el az öngyilkosságokat a későbbi felelősségre vonástól tartva, hanem hétköznapi emberek. A motiváció egyik oka részben a korábbi propaganda hatása lehetett, hisz féltek a szovjet megszállástól, részben pedig úgy érezhették – és nem alaptalanul – , hogy az új rendszer nem sok jót tartogat nekik.

– Nagy részük értelmiségi volt.

– Így van, az öngyilkosok jelentős része szellemi foglalkozású – tanár, orvos, igazgató, tisztviselő – volt, ezen belül is kiemelném, hogy a pénzintézeti vezetők aránya az öngyilkosok között kiemelkedően nagy volt. Mivel ők jobban ráláttak a szovjet megszállás várható következményeire, mint például a gyári munkások, ez is közrejátszott drasztikus döntésükben.

Érdemes kellő kritikával szemlélni az állításokat”
Fotó: Teknős Miklós

– Pedig a könyve szerint a német katonák sem voltak jobbak, hisz keresztény magyar lakosokat fosztottak ki vagy öltek meg. A szövetségesek civiljei szabad prédának számítottak?

– Mára már mondhatni feledésbe merült, hogy nem csak a Vörös Hadsereg vagy a románok fosztogattak Budapesten, a dokumentumok szerint a németek esetében is akadnak példák civilek elleni atrocitásokra. Azonban az atrocitások száma össze sem hasonlítható a Vörös Hadsereghez köthető prédálásokkal, és ez igaz a német katonák egyéni fosztogatásaira is. Talán ez lehetett az oka, hogy ezek az emlékek elhomályosultak.

– Lehet tudni, hogy a szovjetek hány embert gyilkoltak vagy erőszakoltak meg?

– Csak becsülni lehet, az anyakönyvek sem tartalmaznak minden áldozatot, nem tekinthetők teljesnek. Ennek ellenére is több száz, szovjetek által elkövetett atrocitási esetet sikerült kimutatni, melyek során civilek – köztük gyerekek, nők és öregek – is áldozatul estek, az ostrom idején és az azt követő zavaros időszakban. Egy apácát például egy dühös szovjet katona fojtott meg, ugyanis az apáca egy kereszttel védekezve próbálta elkerülni, hogy megerőszakolják, és megütötte a kereszttel a katonát. Még hosszan lehetne sorolni az eseteket, a teljes számot viszont csak becsülni lehet, de szerintem elérheti akár az ezer főt is.

– A harcok befejezése után is voltak atrocitások?

– Igen, ugyanis a halotti anyakönyvek bejegyzéseiből egyértelműen látszik, hogy a harcok elültét követően is sokan erőszakos halált haltak. Sok hason vagy agyonlőtt civil halotti anyakönyvét találtam meg, melyek balesetként könyvelték el az eseteket. Viszont a naplókat és visszaemlékezéseket is segítségül híva kiderül, hogy az esetek többségében a megszálló szovjet katonák voltak az elkövetők. Az ostrom történetét sokan azonosítják az ostrom hadtörténetével, ez azonban leegyszerűsítés. Jóval több civil élte át az ostromot, mint amennyi katona összesen részt vett benne, és az ő történetük, a hátország története sokkal hiányosabban feltárt, mint gondolnánk. Az újabb kutatások részben a szovjet forrásokra fognak összpontosítani, részben pedig a civilek történetének jobb megismerésére, melyhez nagy segítségül szolgálnak a személyes dokumentumok, a naplók és visszaemlékezések.