Sok százezer megismételhetetlen élet története fekszik most előttem, hol önálló memoá­rok, hol történészi szakmunkák, hol még fel nem dolgozott dokumentumok formájában. Sok százezer mozaik, amelyek egyetlen darabjából is megragadható a XX. századi magyar történelem tragédiája. Még a „néniéből” is, ha csak címszavakban. Száz- és százezer élet és mozaik, ami a táborok, vasútvonalak, rabtelepek mentén beteríti a világtérképet a szemünk előtt, Sopronkőhidától Máramarosszigeten és Foksányon át, az Uralon keresztül fel a sarkkörig, délre Belső-Ázsiáig, keresztül Szibérián egészen a Távol-Keletig.

A mozaikokból most egyet választok ki önkényesen, mert régóta foglalkoztat a drámaisága. Magam elé helyezem az íróasztalra: ez a Szovjetunióba hurcolt Bethlen István története, a Magyarországot tíz éven át vezető miniszterelnöké, aki kormányzati szerepét követően is jelentős befolyással bírt a politikai életre. Életművét és politikáját érheti bírálat, az azonban kétségtelen, hogy a két világháború közötti Magyarország világának szimbolikus alakja volt.

Beszédes, hogy Bethlennek politikai felfogása miatt 1944. március 19. után bujdosnia kellett az országot megszálló németek elől. Boronka-pusztai rejtekhelyéről is azon munkálkodott, hogy tudásával, tanácsaival segítse ­Horthy Miklóst a kiugrás és a lehetséges politikai kibontakozás előkészítésében. Egyes emlékezők szerint a moszkvai fegyverszüneti tárgyalások látszólagos sikerétől „István gazda” fiatalos lendületbe került, belevetette magát a politikai tervezgetésbe. Még az is felmerült, hogy a németekkel való szakítás után kormányzati szerepet vállalna. Egyeztetett a különféle ellenállási mozgalmak küldötteivel, október 15. előtt néhány nappal még a Várba is becsempészték a kormányzóhoz.

A kiugrási kísérlet kudarca után bevárta a front megérkezését, majd ahogy egy jelentős személyiségnek – mint írja egy levelében – illendő, jelentkezett egy szovjet parancsnokságon. Teljes jóhiszeműséggel tette mindezt, az ország érdekében fel akarta ajánlani a tudását és tapasztalatait, együttműködését az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak és a szovjet hatóságoknak. Ennek ellenére letartóztatták, melynek okát az szolgáltatta, hogy a szovjetek tartottak a hetvenegy éves öregúrtól. V. M. Molotov külügyi népbiztos és helyettese, V. G. Gyekanozov úgy vélték, hogy Bethlen „[…] országban maradásának puszta ténye is csak erősítené a jobboldal pozícióit, és az angolok kezére játszana”. Úgy döntöttek, hogy a volt miniszterelnököt „néhány hónapra” a Szovjetunióba kell szállítani. Az őrizetbevételről szóló dokumentumok háborús bűnösként említették őt, s a szovjet büntető törvénykönyv 58. §-ának 4. pontjában körülírtak „elkövetésével” gyanúsították. Ez a paragrafus abszurd módon bűncselekménynek minősítette a „nemzetközi burzsoázia” azon csoportjához tartozást, amelyik a kommunizmust nem ismerte el a történelmi fejlődés következő lépcsőfokának, és lépéseket tett annak megdöntésére. Ilyen előzmények után került Bethlen István a moszkvai Butirszkaja börtönbe, amelynek börtönkórházában 1946. október 5-én elhunyt.

Talán naivitás elhinni, de hazatérésére mégis mutatkozott remény, amikor Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök és a magyar delegáció 1946. április 16-án a Kremlben tárgyalt Sztálinnal. Bár Nagy a memoárjában erről nem emlékezik meg, az alábbi beszélgetés megtörténtét és tartalmát több forrás is igazolja. Az egyik a vélhetően Gerő Ernő kézírásával készített leirat, amely szerint az oldott hangulatú látogatás során Sztálin – talán saját szórakoztatására – egyebek mellett érdeklődött Horthy felől, majd egy váratlan fordulattal szóba hozta Bethlent is:

– Sztálin: „Mi van Bethlennel?” – Nagy Ferenc: „Mi nem tudunk róla semmit.” – Sztálin: „Itt van nálunk fogságban.” – Nagy Ferenc: „Mi nem bánjuk, ha nem jön haza, szívesebben látnánk, ha helyette hadifogoly munkások és parasztok jönnének.” Sztálin erre cinikus módon megígérte, hogy a hadifoglyokat „fokozatosan” hazaengedik majd.

Könnyen lehet, hogy a diktátor csak provokálni akarta a kényszerű koalícióban kormányzó magyar miniszterelnököt, aki a politikai szempontból kényelmetlen Bethlen helyett a népszerű és tömegek életét befolyásoló hadifoglyok ügyét helyezte előtérbe. Bár Bethlen sorsa Sztálin akaratától függött, Nagy mégi­s­csak abba a helyzetbe került, hogy érdektelennek mutatkozzon egyik elődje sorsával kapcsolatban, bő egy évvel később pedig magának is örökre el kellett hagynia hazáját a hatalmat erőszakosan kisajátító kommunisták ­miatt. Egy mozaikjelenetben így mutatkozik meg egyszerre a személyes dráma és a nagyhatalmaknak kiszolgáltatott Magyarország sorsa, a közös múlt egy pillanata.

A szerző történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója

Borítókép: A Gulág áldozatainak emlékköve (alternatív, helyi cím: A megkötözött) a főváros V. kerületében a Honvéd téren. A carrarai márványból kifaragott stilizált emberalak Veszprémi Imre Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész 1993-ban készült alkotása (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)