Weber üdvözölte Kurz javaslatát az uniós szerződés újratárgyalására
Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje vasárnap üdvözölte Sebastian Kurz osztrák kancellár javaslatát az uniós szerződés újratárgyalására.
Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje vasárnap üdvözölte Sebastian Kurz osztrák kancellár javaslatát az uniós szerződés újratárgyalására.

Harminc-negyven évvel ezelőtt egészen más volt a politikai környezet, a nagy nyugat-európai jólét és gazdasági felvirágzás közepette mellékes volt az a kérdés, hogy ki áll „tőlünk jobbra”.

Amíg tagja a Fidesz az Európai Néppártnak, addig erre a szövetségre koncentrál. Az EP választásokon pedig a Néppárt tagjaként veszünk részt – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az Ungarn Heute-nak.

A politikusok már osztogatják a helyeket a következő ciklusra. Manfred Weber, az EPP csúcsjelöltje például már „nyeregben érzi magát”, és arról beszél, mit fog csinálni, amikor megnyeri az EP-választást.
A csúcsjelölt arról is beszélt: büszkének kell lenni arra, hogy a kontinenst a kereszténység formálta, és a CDU/CSU pártszövetség elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett.

Becslésünk alapján az EP-választáson esetleg mégis szavazó briteknek jutó mandátumokból elsősorban az euroszkeptikus frakciók, valamint a balközép csoportok profitálhatnak.

A májusi európai parlamenti (EP-) választás után új esély nyílhat a menekültügy körüli kérdések rendezésére az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje, Manfred Weber szerint.
Az Európai Néppárt európai parlamenti választási csúcsjelöltje emlékeztetett arra, hogy a kontinens lakosságának kétharmada valamely keresztény felekezet hívének vallja magát.
Ahhoz, hogy Manfred Weber az EB vezetője lehessen az EP-választás után, szükség lehet a liberálisok, a zöldek és a szocialisták támogatására, illetve belegyezésére, ezért a csúcsjelölt balra „tendál”.
Tizenkét pontos tervvel indította el az Európai Bizottság reménybeli következő elnökeként saját uniós parlamenti választási kampányát Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szálak a Karácsony Gergely vezette Városházáig érhetnek.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

Magyar Péter képviselői lebuktatják a baloldali párt valódi szándékait.

Szeszélyes az idei tél.

A politkus szerint a magyarok nem akarnak sokszoros rezsiárakat.

A tárgyalás február 12-ig tart, ítélet azonban várhatóan csak a nyár folyamán lehet.

A francia főváros mára Európa egyik legveszélyesebb városa lett.

Sok épület tetőszerkezete sérüt, parkoló autókban is gyakran keletkezett kár a téli időjárás miatt.

In the new world order, Europe clearly struggles to find its place, FM Szijjarto emphasized.

Egy időben nálunk is működött az M1-es sztrádán automata jégtelenítő rendszer, de nem vált be a megoldás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.