„Nem valószínű, hogy az ukránok ki tudják szorítani az oroszokat”
A tábornok nyomatékosított, hogy nem támogatnak olyan offenzívákat, amelyek kiterjednek Oroszország területére.
A tábornok nyomatékosított, hogy nem támogatnak olyan offenzívákat, amelyek kiterjednek Oroszország területére.

Mark Milley az akkor még hivatalban lévő elnök háta mögött egyeztetett Kínával.

Mintegy 500-600 amerikai katona marad Szíriában, hogy harcoljon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen – jelentette ki Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője vasárnap az ABC televízióban.
Donald Trump amerikai elnök az új vezérkari főnököt, Mark Milley tábornokot barátjaként és tanácsadójaként jellemezte, hangoztatva, hogy megérdemli a posztot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

Magyar Péterék eladósítanák az országot – figyelmeztetett a politikus.

Fotókon a mentés.

A harcosoknak üzent a miniszterelnök.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

A tanárok szerint a kampány hamisan kelti azt a benyomást, mintha az iskolában jogszerű lenne a „sztrájk”.

Mindenki láthatta a felvételeket.

A forint árfolyamjavulása jótékonyan hat a bizalomra.

Az őrizetbe vett 29 labdarúgóból 27-et azzal gyanúsítanak, hogy a saját csapatuk mérkőzésére fogadtak.

Menczer Tamás arról beszélt, az idő előrehaladtával miért közelednek az igazsághoz a kutatóintézetek által miért adatok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.