Matteo Salvinit bíróság elé állítják – élőben tudósít a Hír TV
A politikusnak a bevándorlókat szállító civilhajók kikötésének megakadályozásáért kell felelnie.
A politikusnak a bevándorlókat szállító civilhajók kikötésének megakadályozásáért kell felelnie.

Életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát – mondta a volt belügyminiszter.
A volt olasz belügyminisztert egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy túszul ejtette az illegális bevándorlókat.
A Conte-kormány ugyan elkerülte a bukást, de törékeny koalíciója továbbra is viharos tengeren evez tovább.

A jobboldal jelöltjei alaposan megszorongatták a „vöröseket”, három régióban biztos a győzelmük.

A regionális választás fontos belpolitikai teszt elé állítja a baloldali kormánykoalíciót.

Matteo Salvini pénteken szolidaritását fejezte ki a szicíliai polgármesterekkel.
Az ügyészség jól felépítette a vádat, tehát a Salvini-perre sor fog kerülni – véli Alfonso Celotto.

Idén 14 438 migráns ért partot az országban, 2019 ugyanezen időszakában csupán 3920 volt a számuk.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.