Mindenki jól járt az ország- és vármegyebérletekkel
Két éve vezették be az új bérleteket.
Két éve vezették be az új bérleteket.

A vonatok egy része tovább közlekedik Losoncig, így a határon túli, felvidéki magyarajkú településekről is lehetővé válik a vasúti eljutás Salgótarjánba.

Megerősített járatokkal készül a MÁV.

Apró, de fontos lépésekkel fejlődik a közlekedés.

A MÁV is közleményt adott ki az ügyben.

A jármű csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot.

Az ehhez hasonló modern újítások segítenek a baj megelőzésében.

Különleges vezetőállás, 16 hengeres óriásmotor: így fest belülről a Ganz-MÁVAG-féle, legendás M63 mozdony.

A hónap elején teljesültek Lázár János első vállalásai.

Bejelentést tett az építési és közlekedési miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

Már azt sem tagadják, hogy baloldali a párt gazdasági programja.

A miniszterelnök vasárnap sem pihen.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

„Ennél már nem tud jobban elszigetelődni: Washington és Moszkva után ezúttal Isztambulba utazik Orbán Viktor, Erdogan török elnök meghívására!” – írta közösségi oldalán Deák Dániel.

Az eset ismét ráirányítja a figyelmet a migrációval összefüggő biztonsági kockázatokra.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.

A győriek egy kapushibának és a kihagyott helyzeteknek köszönhetően nyertek csak 3-1-re az újonc ellen.

Events have clearly accelerated.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.