Cölöpkerítésről tárgyalnak
Elvi megállapodás körvonalazódott keddre azzal kapcsolatban, hogy – három hét átmeneti működés után – szombattól ismét részlegesen leálljon az amerikai államigazgatás.
Elvi megállapodás körvonalazódott keddre azzal kapcsolatban, hogy – három hét átmeneti működés után – szombattól ismét részlegesen leálljon az amerikai államigazgatás.

Megállapodtak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei; ezen kompromisszumos megoldás szakértők szerint bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.
Két fontos témában is tárgyaló-asztalhoz ülnek a felek a Tesco áruházláncnál: előbb a győri bérszámfejtők sztrájkja ügyében, majd az összes tescós munkavállaló idei béremeléséről születhet döntés.

A konzervatív párti brit miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben tárgyalt Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével egy olyan megoldási lehetőségről.
A decemberi megállapodásnak köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum összege – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá kedden a kormány és a Siemens Zrt. Ez volt a 25. ilyen megállapodás.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Lego Manufacturing Kft. hétfőn Budapesten.
Stratégiai partnerségi megállapodást köt kedden a kormány és az Audi Hungaria Motor Kft. A cég minden eddiginél több motort gyártott 2012-ben győri üzemében.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Stadler Rail Csoport hétfőn Budapesten.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött hétfőn Budapesten a magyar kormány és a General Electric (GE) Hungary Kft.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.