Az első fecske – MG Cyberster próbakör
Egyelőre nincs ellenfele a Cybersternek a piacon. Vajon élőben is legengerlő a brit-kínai roadster?
Egyelőre nincs ellenfele a Cybersternek a piacon. Vajon élőben is legengerlő a brit-kínai roadster?

Már forintos ára van az egyedülálló Cybersternek, mellette pedig egy józan, plug-in hibrid SUV is befutott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.

A miniszterelnök reggeli interjúját Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője elemezte.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

Az Európa-bajnokság még januárban elrajtol Funchalban.

Elmondása szerinte nagyon élvezi a helyzetet.

A miniszterelnök fontos részleteket osztott meg a Harcosok Klubjában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.