Tavaly ünnepelte fennállása 100. évfordulóját az angol (egy ideje már a kínai SAIC konszern kötelékébe tartozó) MG autómárka, mely leginkább emlékezetes évtizedeiben, az ötvenes, hatvanas és hetvenes években nyitott, kétüléses, mégis megfizethető sportkocsijaival vált világhírűvé. Kézenfekvő döntés volt a jubileumot egy vadonatúj roadster európai bevezetésével megünnepelni, melynek első példánya idén márciusban Magyarországra is megérkezett, és az AMTS-en (Autó, Motor és Tuning Show-n) mutatkozott be a hazai nagyközönségnek.

Erre az eseményre Paul Gotham, az MG Motor vezető formatervezője is ellátogatott a kiállításra, és a sportkocsi leleplezése előtt betekintést adott a londoni dizájnközpont működésébe, illetve ismertette a mérnöki filozófia lényegét: „A Cyberster megtestesíti az MG merész jövőképét: egy ikonikus roadster formájában hozza el az elektromos mobilitás izgalmait. Arra törekedtünk, hogy a hagyományos brit sportautó karakterét ötvözzük a modern technológia nyújtotta lehetőségekkel, megalkotva egy autót, amely egyszerre látványos, dinamikus és élménydús.”

Mint Mr. Gotham szavaiból (és korábbi bemutatónkból) kiderült, az új, felfelé nyíló ajtós roadster kizárólag elektromos hajtással elérhető, és
ezzel a szériagyártású modellek közt egyedülálló a piacon, sajátos módon megvalósítva a teslások régi álmát.
Egyszerre futurisztikus és retró – részben az egykori bestseller MGB-re emlékeztető – a formája, a belsejét pedig a kissé elnagyolt fizikai gombok mellett 3+1 kijelző, illetve sok bőrborítás dominálja. Szerencsére a mára divatjamúlt szegmentált fém helyett klasszikus vászontetővel lehet befedni az utasteret.

Magyarországon májustól, kizárólag rendelésre, néhány kiválasztott MG-szalonban lesz elérhető az új roadster, de már most publikusak az árai. Eszerint az egy (hátsó) villanymotoros Trophy alapmodell 340 lóerővel, 507 km WLTP hatótávval és minden elvárható extrával 26,69 millió forintba kerül, ami a tudását és teljesítményét tekintve reálisnak tűnik. Aki hajlandó bő kétmillió forinttal többet fizetni, a kétmotoros, 503 lóerős GT csúcskivitelt állíthatja be a garázsába, durva (725 Nm) nyomatékkal és alig 3,2 másodperces 0-100 km/h sprintidővel, de majd a teszteken derülhet ki, hogy nagyobb tömege nem jelent-e hátrányt kanyargós utakon.
