Portugálián keresztül nyílhat meg egy új migrációs útvonal
A várható hatások között említették, hogy megváltozhat a legális bevándorlást támogató politika.
A várható hatások között említették, hogy megváltozhat a legális bevándorlást támogató politika.

Minden adott ahhoz, hogy ez a növekvő tendencia folytatódjon. Törökországban jelenleg is sokan várnak arra, hogy átjussanak Görögországba.
A kutató elmondta, idén november végéig több mint 74 ezer illegális bevándorló érkezett Törökországból Görögországba, ami a tavalyi évvel összehasonlítva „masszív” emelkedésnek számít.
A legszerényebb becslések szerint is megháromszorozódik Európában az iszlám hátterű népesség 2050-ig – erről beszélt Dezső Tamás igazgató.
Az embercsempészek a befogadásokról tájékoztatják a Líbia és Tunézia partjainál várakozókat, ez így egy önfenntartó rendszerré válik, amelynek fennállásáig az NGO-hajók közlekedése folyamatos marad.
Míg van egyetlen olyan ország is, amely engedélyezi a migránsokat szállító mentőhajók kikötését, addig a migrációt nem lehet megállítani – vélekedett Janik Szabolcs.

Az igazgatóhelyettes szerint elsősorban szírekből és afgánokból áll a tömeg, amelyhez észak-afrikai és egyéb régiókból származók is megpróbálnak rácsatlakozni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.