Újraindították a kvótavitát
Négy uniós tagállam tett újabb kísérletet arra, hogy megoldja az Európába érkező bevándorlók elosztásának évek óta húzódó kérdését. Málta, Olaszország, Németország és Franciaország egy szükségmegoldásban állapodott meg.

A kvóták halottak. Nincs jobb tervünk. Éljenek a kvóták! – állapította meg a német, a francia, az olasz és a máltai miniszter. Dolguk végeztével megveregették egymás vállát.
Átverésnek nevezte a tengeren felvett migránsok szétosztási mechanizmusáról született máltai megállapodást a volt olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője.
Horváth József úgy vélekedett, hogy ha minden migránst beengednek, akkor „értelmezhetetlenné válik” Nyugat-Európa biztonsága.
Az október 13-i önkormányzati választásoknak tétje lehet az is, hogy az esetlegesen az ellenzéki vezetés alá kerülő városokkal megnyílnak-e a kiskapuk a migránsok betelepítése előtt.
Röplabda csapatnak adta ki magát 10 migráns az athéni reptéren, akik így próbáltak Görögországból Svájcba jutni, de őrizetbe vették őket.
Ismét 218 bevándorlóval a fedélzetén köröz a Földközi-tengeren az Ocean Viking, arra várva, hogy egy uniós országtól megkapja a partraszállási engedélyt.
A belbiztonsági főtanácsadó közölte: a Frontex legfrissebb adatai szerint idén jelentősen erősödött a migráció Törökország felől a balkáni útvonalon.
Ezúttal nem termetes gumicsónakból, hanem fából készült bárkából invitálta a fedélzetére az Európába illegálisan eljutni próbálókat az Ocean Viking.
Zugló polgármestere és pártja, a Párbeszéd a migránsválság csúcspontján laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók előtt, míg a déli, határvédelmi kerítés felépítését szükségtelennek és drágának tartották.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Meglehet az első profi bunyós, aki három súlycsoportban megszerzi vitathatatlan bajnoki címet.
Ma már nem csak a látnivalók alapján döntenek a turisták.
AHOL A LABDA LESZ – Kis különbség, kis nyugalom – nagy különbség, nagy nyugalom.
A Tisza vezére és a hívei sem úszhatják meg anélkül, hogy vállalnák a felelősséget.
Az osztrákok mellett démonok is nehezítették a magyar válogatott dolgát.
A hazai veresége után az FTC a DVSC-hez hasonlóan román csapatot győzne le, míg a Győr megmaradna a nagy rivális mumusa.
Az alkotmányos renddel játszik Karácsony Gergely.
A Tisza vezére és a hívei sem úszhatják meg anélkül, hogy vállalnák a felelősséget.
A hazai veresége után az FTC a DVSC-hez hasonlóan román csapatot győzne le, míg a Győr megmaradna a nagy rivális mumusa.
Az alkotmányos renddel játszik Karácsony Gergely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.