Egyre kevésbé szeretnék beengedni a migránsokat Szerbiában
A bevándorló fiatalok erőszakosak, bántalmazzák a dánokat, rongálják a köztulajdont és rabolnak.
A bevándorló fiatalok erőszakosak, bántalmazzák a dánokat, rongálják a köztulajdont és rabolnak.
Három határsértő Csongrád-Csanád megyében.
Nőtt a migrációs nyomás: idén 19 ezer határsértőt fogtak el, és 230 embercsempész ellen indítottak eljárást.
Idén júliusig ötvennel több embercsempészt fogtak el a rendőrök, mint tavaly egész évben.
A német belügyminiszter elutasította, hogy újabb migráns gyermekeket telepítsenek be Görögországból.
Bakondi György: A helyzet úgy lenne megnyugtató, ha az illegális bevándorlókat még az EU külső határánál megállítanák.
A lengyel határőrség 34, Közel-Keletről érkezett illegális bevándorlót vett őrizetbe.
Eltorlaszolták az utat Tunte falu lakói, akiket a baloldal rasszistának tart.
Három-négy csillagos hotelek, vízparton, mind zárva, de az összes szoba kiadva hónapokra előre.
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarország területére egy migránscsoport Hercegszántónál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
If the Tisza Party delivered on its promises, Hungarians’ electricity and gas bills would rise by more than half a million forints.
Több elvetemült ellenzéki kommentelő örvendezett a konzervatív véleményvezér halálának.
A baloldali aktivisták már nem vitáznak – ütnek, lökdösnek, fenyegetnek akasztással, golyóval, lincseléssel. Erről írt közösségi oldalán Kovács Zoltán.
Baloldali EP-képviselők megakadályozták, hogy egy perc csenddel emlékezzenek Charlie Kirkre.
A tárcavezető ma egyeztetett Tarasz Kacskával, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével.
Karácsony Gergely főpolgármester továbbra sem szolgált konkrétumokkal Rákosrendező fejlesztése kapcsán.

Normális esetben véget ér a politikai karrierje annak, aki újságírókat lökdös.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.