A Nemzet Művésze mondta ki a végső, megsemmisítő mondatot Magyar Péterről
Ilyen kemény kritikát még nem kapott a Tisza Párt elnöke.

Ilyen kemény kritikát még nem kapott a Tisza Párt elnöke.





A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A kényszersorozás megállíthatatlanul zajlik tovább.

Iránban forró a helyzet, Washingtonban Grönlandról tárgyaltak a külügyminiszterek.

A 2018-as BL-döntő derékba törte Loris Karius pályafutását, aki most 32 évesen újraírja a történetét.

MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A globális háttérerők hatalomátvételi kísérletét 2026-ban a Tisza Pártra bízták.

Katasztrofális helyzetbe került az ukrán főváros.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.